Korea ékkövei

Train To Busan

2018. október 26.
Műfaj: zombifilm, thriller, akció, horror

Játékidő: 118 perc

Dátum: 2016. július 20.

Főszerepben: Gong Yoo (Seok-Woo), Kim Soo-Ahn (Soo-An), Jung Yu-Mi (Sung-Gyeon), Ma Dong-Seok (Sang-Hwa), Kim Eui Sung (Yong-Suk), Choi Woo-Sik (Young-Gook), Ahn So-Hee (Jin-Hee), Jang Hyuk-Jin (Ki-Chul), Shim Eun-Kyung (A potyautas)

Ismertető: A főhősünk, Seok-Woo épp most van túl egy váláson. A munkájába temetkezik, nem marad sok ideje a kislányára, Soo-An-ra, aki az anyja és az apja között ingázik. Születésnapjára pedig nem kér mást, csakhogy az anyjához utazhasson Busanba. Így Seok-Woo vonatra száll Soo-Annal, és Busan felé veszik az irányt. Ám nem számítanak arra, hogy egy járvány milliónyi embert fertőz meg, és változtat zombivá: a vonaton is. A zombik már minden várost elértek, úgy tűnik, egyedül Busan a biztonságos pont. Vajon biztonságban elérik a várost, vagy mind meghalnak?


Online: Filmezz.eu

Véleményem: Mivel jön a Halloween, én pedig már teljes lázban égek, így szerettem volna valami ilyen stílusú filmet is nézni, és erre esett a választásom. Fogalmam sem volt mire számítsak, de az biztos, hogy erre nem voltam felkészülve!

Ha valaki arra számít, hogy ez valami amerikai stílusú zombis film, akkor az gyorsan vesse el ezt a gondolatot, mert szó sincs erről! Ezek a zombik sokkal durvábbak, és gyorsabbak voltak, mint a nyugati fajtársaik. Rohantak, mint az őrült, és úgy cincálták az embereket, hogy szemmel szinte követni sem lehetett. Annyira gyorsan történt minden, akit célba vettek, annak esélye sem volt arra, hogy meneküljön, egyszerűen biztos volt, hogy megfertőzik. Őszintén szólva, az egész film alatt féltem. És hogy kiszámítható lett volna, kik maradnak életben? Ugyan! 
De kezdjük is az elején. Adott Seok-Woo, a férfi, akinek nincs ideje a kislányára, és Soo-An, aki nem akar mást, csak az apja figyelmét. Seok-Woo a történet elején egy kissé önző férfi volt, aki csak magával (és jobb esetben a lányával) törődött, mások nem érdekelték. Talán ezért is volt olyan viszonyban a lányával, amilyenben... A dolgok onnan indulnak be, hogy Soo-An arra kéri az apját, hogy vigye el Busanba az anyjához szülinapja alkalmából. Seok-Woo pedig mit van mit tenni, eleget tesz a kérésnek, és felszállnak a Busanba tartó vonatra. És ekkor szabadul el a pokol.

Egy járvány tört ki, ami zombivá változtatta az embereket, akik meg mindenkit, aki csak élt és mozgott megfertőztek. Na de nem ám akárhogyan, szinte kiharapták az emberek torkát, vagy leharapták a kezét, olyan hevesek voltak. Először csak egyetlen zombilány szállt fel a vonatra, de mire a filmnek vége lett, nem volt élő ember a vagonokon, sőt, máshol se nagyon. Olyan tempóban fertőzték meg az embereket, hogy csak pislogtam. A nagyobb városok is hamarosan teljesen zombiuralom alá kerültek, így a Busanba tartó vonat utasai sehol sem tudtak biztonságban megállni. Először nagyjából 20-an maradtak életben, akik úgy tűnt, hogy többé kevésbé segítik egymást, de aztán, mikor azt hitték, hogy a csapat egyik fele megfertőződött ellenük fordultak. Kicsit megértettem ezt a helyzetet, kicsit mégsem. Végül is a saját életüket mentették, de közben semmi bizonyíték nem volt arra, hogy a többiek tényleg fertőzöttek. Ezek a többiek voltak azok, akiről a néző azt hihette, nehézségek árán, de mind életben maradnak majd, és eljutnak Busanba. De nem így történt. Fogalmam sem volt, mikor ki fog meghalni, és ez adott egy kiszámíthatatlan hangulatot az egész filmnek, amitől a körmöm rágva néztem, ahogy egyik szereplő hal a másik után. Teljesen jogosan izgultam egy-egy emberért, hisz akár ő is meghalhatott, és sok esetben meg is halt. Tetszett, hogy nem lehetett tudni, ki lesz a következő, de közben szomorú is voltam, mikor a kedvenceim sorra hullottak. Ez a kiszámíthatatlanság adta a lelki löketet a filmnek.

Ez egy durva utazás volt, aminek minden percén izgultam, néha csak borzadtam, fogalmam sem volt, eljut-e egyáltalán valaki élve Busanba, vagy mindenki meghal.

Ahogy az lenni szokott az ilyen filmekben, felvetült az a helyzet, mikor a szereplők rájöttek, kiben bízhatnak meg, kik azok, akik segítenek egymásnak, és ki az aki csak magával törődik. Emlékeztek, hogy az elején azt írtam, Seok-Woo önző volt egy kicsit? Nos igen, a történet legelején simán hagyta volna, hogy a többi ember a zombik áldozata legyen, csak hogy magát és a kislányát mentse. De ahogy haladt a történet Seok-Woo is vele változott, és végül ő lett az, aki összetartotta a kis csapatot, és megvédte az embereket. Tetszett, hogy így változott, mert ha önző marad, lehet nem szerettem volna meg ennyire. 

Soo-An egy végletekig önzetlen, naiv kislány volt, aki mindenkinek segíteni akart, mindenkiért visszarohant, nem hagyott hátra senkit. Bár Seok-Woo próbálta arra tanítani, hogy néha törődjön saját magával, Soo-An nem volt erre képes.

Sang Hwa és Sung Kyung egy tipikus kis házaspár voltak, akik épp gyermeket vártak. Olyan aranyos volt, ahogy egymás mellé tették a nagydarab, durva külsejű férfit, és a kis alacsony, vékony, törékeny nőt, én mindig imádom az ilyen felállást egy pár között. Sang Hwa pontosan Seok-Woo ellentéte volt. Neki mindene a családja, a felesége és a kisbaba. Mindenkit, a családját és barátait is védelmezte a végsőkig, még Seok-Woo-t is, akit amúgy seggfejnek tartott. Nem egyszer ment vissza érte, hogy megments, vagy segített a lányának. Jó volt nézni, ahogy ezek ketten összefogtak annak ellenére, hogy teljesen mások voltak, és igyekeztek megvédeni, és épségben Busanba juttatni a csapatot.

Még Yong-Sukról írnék pár sort: utáltam, úgy ahogy volt. Egy velejéig romlott, önző dög volt, aki csak magát mentette, de mások élete árán. Szó szerint kilökte az embereket a zombik elé, hogy magát mentse. Már alig vártam, mikor mérgezik meg. A kedvenc szereplőim fele miatta halt meg.

Szóval azt tudom mondani, hogy nekem nagyon tetszett ez a film, pedig nem vagyok egy nagy zombi imádó, de tényleg tetszett. Izgalmas volt, kiszámíthatatlan, hisz nem tudtam, kik fognak életben maradni. Volt egy lista a fejemben, aztán a film egyesével szépen kinyírta az összes szereplőt a listámról.
Úgyhogy én mindenkinek tudom ajánlani, főleg ha Halloweenre keres filmet, ahogy én is tettem.


The Tower

2018. október 23.
Műfaj: katasztrófafilm, dráma

Játékidő: 121 perc

Dátum: 2012. december 24. 

Főszerepben: Kim Sang-Kyung (Lee Dae-Ho), Son Ye-Jin (Seo Yun-Hee), Sol Kyung-Gu (Kang Young-Ki), Kim In-Kwon (Oh Byung-Man), Do Ji-Han (Lee Sun-Woo) és Jo Min-Ah (Lee Ha-Na)

Ismertető: Szöul leghatalmasabb felhőkarcolója a Sky Tower, itt dolgozik Lee Dae-Ho és Seo Yun-Hee is. A felhőkarcolóban egy nagyszabású karácsonyi parti megrendezésére készülnek, nem hallgatva Lee Dae-Ho-ra, aki szerint a hely biztonsága nem megfelelő. Egy katasztrófa következtében egy repülőgép az épületnek csapódik. A torony kigyullad, benne több száz emberrel, köztük Lee Dae-Ho kislányával is. Az apa mindent elkövet, hogy kimentse a kislányát, de vajon van rá esélye? Vagy az épület még azelőtt összedől, hogy kijuthatnának?


Véleményem: Utálom a katasztrófafilmeket. De tényleg. Egyszerűen nem bírja el őket a lelkem. A Pompeii volt az egyik, ami eljuttatott idáig, és azóta nem is nagyon nézek katasztrófafilmeket. Azonban (és itt a hangsúly) a nemrég megjelent Felhőkarcoló című filmet muszáj volt megnéznem Dwayne Johnson miatt (aki az egyetlen örök kedvenc amerikai színészem). És egyszerűen imádtam, annak ellenére, hogy teljesen lesokkolt, és kb végigsírtam. És mikor megláttam ezt a filmet, elolvastam az ismertetőjét rájöttem, hogy teljesen ugyanazon a sémán mozog, mint Dwayne Johnson új filmje, így muszáj volt megnéznem.

Hát nem csalódtam. Igaz, hogy a lelkemet ez is megrengette, de nagyon-nagyon tetszett. Iszonyú izgalmas volt, minden perce lekötött, végig izgultam a szereplőkért, velük együtt kiabáltam és sírtam. Fel sem lehet fogni azt a félelmet, amit egy ember ilyenkor átélhet, de ez a film nagyon jól átadta. A jelenetek mind látványosak voltak, nagyon hatásosan és drámaian voltak összerakva. Néhány jeleneten csak borzadtam, például mikor az a rengeteg ember konkrétan élve megsült a liftben, mikor felrobbantak vagy épp betemette őket a törmelék.

Tetszett nagyon, hogy nem volt egy konkrét főszereplő, hanem sok páros volt, akiknek az életéért szurkolhattunk - vajon kijutnak-e a felhőkarcolóból, vagy sem?

Akiért én a leginkább szurkoltam, fogalmam sincs, miért, az egy olyan nő volt, akinek igazából a neve sem derült ki a filmben, de volt egy egyetemista fia, akinek el akarta juttatni az egyetemi tandíjat, de úgy tűnt, nincsenek a legjobb kapcsolatban egymással, legalábbis elég furán váltak el egymástól. Utáltam volna, ha a nő meghal. Volt egy terhes nő is, egy idős pár, egy fiatalabb pár, akik szintén a felhőkarcolóban dolgoztak, és hát persze ott voltak a tűzoltók. Ők voltak a történet hősei, akik nem féltek semmitől sem, a saját életüket sem féltették, egyenesen a tűzbe rohantak, hogy megmentsenek mindenkit. Egyszerűen gyönyörű és szívszorító volt az ő történetük. Mindegyikért egytől-egyig szurkoltam, hogy épségben kijussanak.

Persze, ahogy az lenni szokott itt is előkerült a politika. A polgármester a tűzoltóknak csak a legbefolyásosabb emberek, a felső tízezer megmentésére adott engedélyt, amit én egyenesen undorítónak tartottam, és ezt a gondolkodást sosem fogom megérteni, de nagyon örültem, amiért a tűzoltók ellenszegültek neki, és tényleg mindenkit próbáltak kimenteni.


A film végén nagyon elkapott a sírás, egyik részem örült, a másik nem annyira, de nagyon szépre és meghatóra sikerültek az utolsó jelenetek. Az egész film nagyon izgalmas és érzelmes volt - így szokott ez lenni a katasztrófafilmeknél. Megmutatkozott az összetartás, a családi kapcsolatok, hogy mit hoz ki az emberekből egy ilyen helyzet. Én tényleg mindenkinek tudom ajánlani, izgalmas és megható is egyben.