Korea ékkövei

The Suspect

2017. október 29.
Műfaj: akció, thriller

Időtartam: 137 perc

Dátum: 2013

Főszerepben: Gong Yoo (Ji Dong-Cheol) és Park Hee-Son (Min Se-Hoon)

Ismertető: Ji Dong-cheol az egyik legjobb észak-koreai ügynök, akinek megölik a feleségét és gyermekét, miközben ő egy küldetésen vesz részt. Dezertál Dél-Koreába és elkezdi felkutatni a gyilkosokat, akik szintén ügynökök. De a vadászra is vadászni kezdenek, és megkezdődik a hajsza.


Online: Filmezz.eu

Véleményem: Az idén is megrendezett 10. Koreai filmfesztivál kereteiben láttam ezt a filmet. Külön örültem, hogy egy ideje már megrendezik Pécsen is, hisz különben nem tudtam volna elmenni. Mint ahogy mindenki más, én is a honlapra feltett előzetes videó alapján döntöttem emellett a film mellett. Alapból nagyon szeretem az akció filmeket, így hát nem is volt kérdés. Volt még egy másik film is, amire szívesen elmentem volna, de hát így alakult.

Tehát a film. Tetszett az alapötlet, bár azt nem mondhatjuk rá, hogy hű de egyedi, hiszen nagyon sok akciófilmben találkozunk ezzel a koncepcióval: a főszereplő családját megölték, amiért ő bosszút esküdött. De emellett kaptunk egy másik szálat is, Észak- és Dél-Korea különleges kapcsolatát. A két ország ugyanis megakarta ajándékozni egymást. Dél-Korea egy különleges kémiai vegyi anyag képletét akarta átadni – SPOILER –, amiről mindenki, még maga az ajándékozó ország is azt hitte, hogy egy különleges vegyi fegyverről van szó. Pedig hát nagyon nem. SPOILER VÉGE.

Itt is megjelent a korrupció, a pénz utáni sóvárgás, és láthattuk, hová vezeti ez az embereket.
Na de nekem az akció jelenetek voltak a szívem csücskei. Eszméletlen jól voltak megcsinálva. Szinte tízpercenként kaptunk belőlük, és mindegyik egytől-egyig rettentő jól lett kivitelezve. Az aláfestő zenék pedig csak még jobban dobtak egyet a hangulaton.

Rettentően sajnáltam Ji Dong-Cheol. Már az elején megtudtuk, hogy a feleségét és a lányát megölték. Ám egyszer csak kiderült, hogy a lánya mégis életben van, majd pedig ismét azt hazudták neki, hogy halott. Szegénynek végig játszottak a szívével, meg hát az enyémmel is, mert nagyon sajnáltam a férfit. Ő viszont egyszer sem tört meg, onnantól, hogy megtudta, él a lánya már nem csupán az volt a célja, hogy felkutassa a gyilkost és megölje, hanem hogy előbb megtudja, hol a lánya. És ez valahogy adott neki egy kis életet, mert korábban egy üres testnek tűnt, aki teszi, amit tennie kellett. De ahogy felcsillant a remény, úgy kicsit ő is megváltozott. Egyedül azt sajnáltam a végén, hogy bár megtudtuk, hogy megtalálta a lányát, egyetlen ölelést, vagy bármilyen „végre megtaláltalak” jelenetet sem láthattunk, mindketten csak álltak és sírtak. Persze egy akciófilmhez ez dukál, de én, mint női lélek, hiányoltam ezt.

Bár a film elég borongós hangulatú volt, azért a végére becsempésztek egy kis humort, és ezzel konkrétan fel is oldották az egész film sötét hangulatát. Épp az utolsó percekre tették ezeket a jeleneteket, és nagyon jól eltalálták így.

Tetszett a két főszereplő, Ji Dong-Cheol és Min Se-Hoon közti kapcsolat is. Kezdetben Min Se-Hoon feladata volt, hogy levadássza Ji Dong-Cheolt, de mire őt magát is meg akarták ölni, végül mellé állt. Szó szerint Ji Dong-Cheol kezébe adta a pisztolyt, hogy lője le a férfit, aki eladta a lányát Kínába. Utána pedig szándékosan hagyta megszökni – ez volt az egyik poénos jelenet a film végén. Nélküle talán Ji Dong-Cheol nem is találta volna meg a lányát… de hát ugye nem tudjuk, hogyha nem így tesz, akkor Ji Dong-Cheol meg tudott-e volna szökni, vagy sem… Az ő kapcsolatuk így volt jó.

Összességében mint látjátok, tetszett a film. Imádtam az akció jeleneteket, a történet alakulását, a karaktereket (na persze nem mindegyiket, néhányat szerettem volna kirugdosni az univerzumból), és úgy mindent. Nagyon ajánlom nektek, hogy nézzétek meg legalább egyszer, mert megéri, nagyon jó filmről van szó.

1 megjegyzés:

  1. Yoh!

    Egy barátnőm hívta fel a figyelmem tavaly, azaz ugyanúgy a 10. Koreai Filmhétre, ahol is elhatároztam, hogy akkor én minden este megnézek egy filmet, hisz annyi a szabadidőm (persze, ahogy Móricka elképzeli) De a Suspectet sikerült megnéznem. Lehet én ültem rossz helyen, de a remegő kameramozgástól majdnem rosszul lettem XD Vagy csak túl sok üdítőt ittam? No de a filmre nagyon kíváncsi voltam a főszereplő miatt, akit nem sokkal előtte láttam a Goblinban.
    Azt hiszem ez és a Secretly Greatly c filmek sokat hozzátettek a filmélményhez a remek akciójeleneteken túl. Végig rendkívül izgalmas és rettentően szívszorító volt a film. Az autós-lépcsős üldözős jelenetnél le a kalappal a rendező előtt, ilyen megoldást még egyetlen filmben se láttam, pedig az amerikaiak aztán nagyon oda vannak az ilyesmiért.
    Amikor az utolsó jelenetnél meglátják egymást, csak azt suttogtam magamban, ne itt legyen vége, ne itt legyen vége és Végefőcim. Persze kicsit rózsaszín volt, hogy a lány, mintha felismerte volna, de mégis, az úgy kellett a néző szívének. Hogy lássa, hogy sikerült. Mindegy, mi lesz utána, ez most sikerült.

    Még a Kotnyeles nyomozót néztem meg a barátnőmmel, amit végig nevettük a mozi közönségével. És később bepótoltam a Luck-Key-t is, amiben azért már voltak olyan kínos jelenetek, ami nekem kicsit túlzás volt, de végső soron azt is jó lett volna mozi közönséggel látni és együtt nevetni.

    Jövőre... izé... idén is alig várom már :D

    üdv, Zsazsi :3

    VálaszTörlés