2017. október 15., vasárnap

Faith ~ The Great Doctor

Műfaj: történelmi, romantikus, fantasztikus, orvosi

Részek száma: 24

Dátum: 2012

Főszerepben: Lee Min-Ho (Choi Young), Kim Hee-Seon (Yoo Eun-Soo) és Yu Oh-Seong (Ki Cheol)

Ismertető: Szerelmi történet Choi Young (egy kiváló XIV. századi, Goryeoi harcos) és Dr. Yoo Eun-Soo (egy tehetséges, XXI. századi orvosnő) között. A két főszereplő között kb. 700 év korkülönbség van, ami ne zavarjon meg senkit, hiszen egy csodálatos fantasy mesébe csöppenünk. Choi Young a Woodalchi - királyi testőrség - kapitánya. Ő és az emberei feladata, hogy megvédjék koruk királyát, Gongmint, aki hosszú ideig raboskodott Kínában. Menekülés közben a királlyal együtt tartó feleségét, Nogoong hercegnőt, egy súlyos és életveszélyes kardvágás éri. Choi Young azt a feladatot kapja, hogy hozzon el a "mennyből" egy Isteni gyógyítót, aki megmentheti a hercegnőt. A harcos egy időkapun keresztül eljut a "mennybe", ami valójában nem más, mint a jövőbeli Szöul,  COEX épülete, ahol 2012-ben orvos sebészeti nemzetközi találkozó van. Choi Young az egyik előadásra betévedve ismerkedik meg Dr. Yoo-val, akinek orvosi alkalmasságával a helyszínen győződik meg egy sajátos megoldással. Ezt követően a harcos gondolkodás nélkül, azonnal magával ragadja az orvosnőt, és a nyitott időkapun keresztül visszatér hercegnő megmentésére.




Véleményem: Őszintén megmondom nektek, imádtam ezt a sorozatot. Attól kezdve, hogy nekiálltam, egyszerűen nem tudtam abbahagyni. Alig vártam, hogy hazaérjek a suliból, és nekiülhessek egy újabb résznek, és közben rettegtem attól, hogy hamarosan vége. Miközben néztem, folyamatosan jegyzeteltem, nehogy bármit is kihagyjak, mikor megírom ezt a bejegyzést róla. Úgyhogy most pontokba szedve fogom leírni nektek, miért is imádtam annyira ezt a sorozatot, mi volt, ami nagyon tetszett, és persze mi volt az a nagyon kevés dolog, ami nem.

1. Sok helyen olvastam, hogy az első rész után sokan abbahagyták, és nem is nézték végig. Hát én ezt a hozzáállást nem egészen értettem. Az egyetlen dolog, ami zavarhatta a nézőket, azok a rémes effektek voltak – és ez volt szerintem a sorozat egyetlen hibája. Az időkapu örvénye eléggé esetlenre sikeredett, illetve mikor szereplőink a belső energiájukat használták az is elég érdekes volt. De ezen olyan könnyedén át lehet lépni, hogy szinte megemlíteni sem érdemes. Egyrészt mert nagyon kevésszer találkoztunk az időkapuval és a belső erővel is (erről majd később részletesebben írok), másrészt pedig mivel nem ezek kapták a hangsúlyt, egyszerűen nem volt jelentősége.
Még az első ponthoz tartozik, hogy én már az első részt is imádtam (mindannak ellenére, amit fent leírtam). Mikor Choi Young átkelt az időkapunk, és hirtelen egy 700 évvel korábbi társadalomból bekerült a modern Szöulba – hát az valami fergeteges volt. Nem egy vicces pillanatot okoztak ezek a jelenetek, és már itt tudtam, hogy imádni fogom őt.

2. A király. Már az első pár részben tudtam, hogy nem fog a szívemhez nőni. Nagyon, de nagyon sokáig csakis azzal volt elfoglalva, hogy ki mit gondol róla, mint király, de valójában semmit nem tett azért, hogy jó király legyen. Ezenkívül részenként legalább egyszer megkérdezett valakit, hogy „Szánalmas vagyok, igaz?” vagy „Ennyire alkalmatlannak tűnök, hogy ezt megtegyem?” vagy „Ennyire szánalmas vagyok?” Nem, nem volt szánalmas, de ezzel a szöveggel azzá tette magát. A körülmények ellenére neki erősnek kellett volna maradnia, és mindenki előtt azt mutatni, hogy kézben tartja a dolgokat – hiszen ő volt a király. De ő még a saját alattvalói előtt, akik egyébként szerették őt, is gyengének mutatkozott. De aztán, ahogy egyre jobban kezdtek eldurvulni a dolgok, és ahogy a helyzet egyre jobban egy erős királyt kívánt, úgy kezdett ő is változni. A sorozat közepe táján végre összeszedte magát, végre kezdett királyként viselkedni. Jó döntéseket hozott, és már nem sajnáltatta magát mindenkinek. A végére nagyon megszerettem őt is, bár az elején, mint írtam, nagyon nem volt szimpatikus.

4. A női főszereplőnk. Nem is tudom, miért nem vele kezdtem a véleményt, mert annyira, de annyira szerettem Yoo Eun-Soot. Az egyik legszerethetőbb női főszereplő volt, akivel eddig találkoztam. Tetszett, ahogy megformálták a karakterét – állandóan vidám volt, mosolygós, kedves, vicces, és nagyon, de nagyon erős. Tetszett, hogy miután bekerült egy 700 évvel korábbi társadalomba, nem rögtön illeszkedett be, hanem szépen végigment a fázisokon: először fogalma sem volt, hol van, aztán azt hitte, álmodik, majd pedig megpróbált megszökni. A végére elfogadta, és onnantól kezdve csakis a hazatérésére koncentrált. Persze egészen addig, míg meg nem gondolta magát, és ez a szál is nagyon tetszett. Hiszen Eun-Soo az elejétől kezdve hazavágyódott, bármit megtett azért, hogy kiderítse, mikor nyílik meg ismét a kapu, utána pedig, hogy hogyan is jut el oda. Aztán ahogyan szépen lassan beleszeretett Choi Youngba, úgy vált számára világossá, hogy ott van a helye a harcos férfi mellett, és valójában inkább itt maradna vele, mintsem hazamenjen.

5. Choi Young. Ő volt az, akiben konkrétan mindent szerettem. A harcos természetét, az okos gondolkodását, a makacs természetét, a lojalitását a király felé, és a megbízhatóságát. Ő volt az a karakter, aki ha mondott valamit, az úgy is lett. Számára a szava, az ígérete jelentette a legtöbbet, és mikor egyszerűen kénytelen volt megszegni azt, inkább a halált választotta volna. És persze rémesen sajnáltam is őt, hiszen már az elejétől tudtuk, hogy többé nem kíván harcos lenni, le akarja tenni a kardot, de sehogy se tudott kilépni. Aztán a vége felé, mikor „a kard nehézzé vált” számára, megszakadt érte a szívem. Tetszett nagyon a jellemfejlődése is, hogy kíméletlen gyilkosból hogyan vált érző férfivé, méghozzá nem azon a nyálas módon, hanem a végletekig szerethető módon.

6. Szerelmi szál. Annyira szépen építették fel a romantikát a két főszereplőnk között! Szépen, lassan haladtak, rengeteg aranyos, romantikus, vicces jelenetet kaptunk. Choi Young makacs, férfias természete olyan sok szívmelengető jeleneteket okozott ebben a szerelmi szálban, hogy én tényleg oda meg vissza voltam értük. Tetszett, hogy mindkét fél részéről megjelent az aggodalom a másik felé, nem csak Choi Young védelmezte Eun-Soo-t, hanem a lány is állandóan óvni próbálta őt. Emiatt rengeteget is veszekedtek, Choi Young pedig hát férfi lévén úgy mutatta ki az aggodalmát, hogy mindig lehordta szegény Eun-Soo-t. Eun Soo pedig inkább feláldozta a maga boldogságát a férfiért, mintsem annak bántódása essen. És ez a sok apró dolog olyan szépen volt adagolva, hogy nem lehetett ráunni, vagy hibát találni benne.  Minden jelenetük szívmelengető volt.

7. Király és királyné. Ők voltak a másik kedvenc párosom. Náluk az kapta a fő hangsúlyt, hogy az utálatból hogyan szövődött először aggodalom, majd törődés, végül szerelem közöttük. Láthattuk, hogy az első részekben ki nem állhatták egymást, még egy szobában sem szerettek tartózkodni egymással, majd pedig oda jutottunk, hogy a király majd megőrült – szó szerint – az aggodalomtól, mikor a királynét elrabolták. Mindkettejük részéről megváltoztak az érzelmek egymás felé, és ez így volt gyönyörű.

8. Woodalchi. Ők már megint azok, akiket nem értem, miért is nem elsőként írtam le. Annyira szerettem őket, a harci tudásukat és a köztük lévő kapcsolatot. Hogy barátok, bajtársak és testvérek voltak egyben. Rengeteg jelenetet kaptunk róluk, ami bemutatta mindezt. Aztán annyira szép volt, hogy a katonák ennyire szerették a kapitányukat, Choi Youngot. Megszakadt a szívem értük, mikor a kapitány ellen kellett harcolniuk, és szemmel látható volt, mennyire küzdenek saját magukkal. Na meg hát olyan pletykásak voltak, mint a vénasszonyok. Komolyan, rosszabbak, mint a nők. Valahányszor rajtakapták a kapitányt az Isteni gyógyítóval, már mentek is, és elmesélték egymásnak, aztán ki is színezték a sztorit, vagy épp ilyenkor a kapitány szobája előtt leselkedtek. A vége felé már nyílt titokká vált, hogy a kapitány és az Isteni gyógyító szeretik egymást, és amiatt valahányszor meglátták Choi Youngot, rögtön vigyorogni kezdtek. Nagyon, de nagyon szerettem őket ezek miatt.

9. Voltak olyan szereplők, akik egyszerűen, minden ok nélkül nőttek a szívemhez: pl. Jang orvos, aki miatt rettenetesen dühös is vagyok, mert annyira igazságtalannak tartom, ami történt vele. Ő volt Eun-Soo legjobb barátja ebben a teljesen ismeretlen világban, aki megtanította őt az akkori orvoslásra, Eun-Soo pedig őt tanította a saját tudományára.

10. Na aztán, ami nagyon nem tetszett: az az egyetlen egy csók, ami elcsattant a főszereplőink között. Most komolyan, annyi, de annyi lehetőség lett volna egy szép, odaillő csókra, és egy sem történt meg. Volt egy majdnem csók, amit az egyik woodalchi katona szakított félbe (gondoltátok volna? :D), de több nem.


11. Hogy Gi-Cheolt miért nem öltek meg, rejtély számomra. Annyira dühített sokszor, és nem csak engem, de a királyt és Choi Youngot is, hogy nem értem, miért nem vágták el egyszerűen a torkát. Semmi, de tényleg semmi következménye nem lett volna. Persze a végén elégedett voltam azzal, amit kapott, de én már jóval korábban kinyírtam volna. 

12. És akkor most térnék ki azokra a bizonyos belső energiákra.  Ugye tudjuk, hogy Hwa Soo-In a tüzet birtokolta, Cheon Eum-Ja a szelet, Choi Young a villámot, Gi-Cheol pedig... a jeget (?). Na már most ezek a belső energiák annyira kevés jelentőséget kaptak, ráadásul nem is került megmagyarázásra, hogy miért is van, hogy egyszerűen jelentéktelen volt. Egyedül szerintem Cheon Eum-Ja és Hwa Soo-In használta ki őket igazán, a többieknek volt, de minek? Mert nem használták valami sokat. Mikor Choi Young nem tudta többé használni a kardját nem értettem, mért nem használta akkor a belső energiáját? De senki még csak nem is mondta neki, hogy harcoljon azzal. Tehát az ő esetében tényleg felesleges volt.

Aztán mindezeken kívül vannak olyan kis apróságok, amiket nem írtam le, mégsem szeretném szó nélkül hagyni. 

Ilyenek például: Az első részben, miután Choi Young elég szép felfordulást csinált megjelentek a rendőrök, kommandósok – egyszóval mindenki. Ő pedig valahogy megszerezte az egyik kommandós „Police” feliratú pajzsát, aminek segítségével kijuttatta magát és Eun-Soo-t az épületből, vissza a 700 évvel korábbi Goryeoba. Nem tudom pontosan megmagyarázni, miért, de nagyon tetszett, hogy magával vitte a pajzsot, és nagyon sokáig azt használta – addig, míg a fő gonoszunk tönkre nem tette (amiért mérges is voltam).

Aztán olyan aranyos volt, mikor Choi Young lebukott, hogy megőrizte a Eun-Soo-tól kapott virágot és gyógyszert. Itt már kezdtük érezni a kialakuló szerelmi szálat.

Végül pedig én annyit, de annyit nevettem, mikor Choi Youngot elfogták, és börtönbe zárták. Na persze nem ez volt a vicces, hanem hogy utána konkrétan ki-be járkált a börtönből, mint aki ott lakik, és emiatt Gi-Cheol már a haját tépte.

Hűha, ez egy nagyon hosszú poszt lett. Mint látjátok, konkrétan a sorozat mindenegyes jelenetét imádtam. Egyszerűen csak ajánlani tudom mindenkinek, mert gyönyörűen lett felépítve minden, nagy hangsúlyt fektettek az orvoslásra is, az ármánykodásokra, az árulásra, a barátságra, bajtársiasságra, a romantikára és a hűségre is.


„Állandóan megérinti a testem… hogy veszíthetném el így az eszméletem?” – Choi Young.

Eun-Soo: Ha véletlenül megfejtem a dátumokat a naplóban, és eljön a nap, amikor elmegyek a mennyei kapuhoz, amikor odaérek, és kinyílik a kapu, majd végül elmegyek. Akkor… te rendben leszel? Ha ez az orvos, aki olyan kedves és képezett, mint én, elmegy? Ha megsérülsz, senki nem fogja összevarrni, és nem ad gyógyszereket. Rendben leszel?

Choi Young: Rendben… nem leszek.”